Fotó: Babusa Sándor

A Nemzeti Filharmonikusok művészeinek ingyenes koncertje Karcagon 2023. szeptember 9-én, szombaton 16:00-kor a Szent István tiszteletére felszentelt római katolikus templomban.

A Nemzeti Filharmonikusok művészeinek ingyenes koncertje Püspökladányban 2023. szeptember 2-án, szombaton 17:00-kor a Szent Péter és Pál római katolikus templomban. 

Móricz Pál (Hajdúnánás, 1870. október 2. – Budapest, 1936. március 30.) író, újságíró, a Petőfi Társaság tagja.
Apja Móricz Pál hivatalnok. Édesanyja, Daróczi Zsuzsanna korán meghalt, de apjának második felesége (Sebestyén Julianna) is fiaként nevelte. Az alsó négy gimnáziumot szülővárosában végezte, utána Debrecenben tanult tovább, majd tanulmányait félbehagyva újságíró lett. Szegeden, Aradon működött, majd a századfordulótól Debrecenben lapszerkesztőként dolgozott. Miután az 1907. évi országgyűlési választáson nem sikerült mandátumhoz jutnia, a fővárosba költözött és az Egyetértés című lap belső munkatársa lett. 1919-től haláláig a Magyarság szerkesztőségében dolgozott, közben a Hazánk című hetilapot is szerkesztette. Regényeiben, novelláiban, rövid rajzaiban többnyire a hajdúsági emberek életét, múltját ábrázolta. Megértéssel és szeretettel rajzolta népi alakjait, szomorúan figyelte az átalakuló paraszti életmódot, a Hortobágy változásnak indult világát. Hagyományos, ráérősen részletező stílusban írt; szívesen jegyezte föl a régi történeteket, anekdotákat. A hajdúsági népéletet, szokásokat megörökítő írásai ma már értékes forrásmunkának számítanak.

Munkái
A magyar föld urai. Regény. Szeged, 1898
Szabad hajdúk. Novellák. Szeged, 1900
A kurtanemesek földjén. Regény. Debrecen, 1901
A boglyakemence mellől. Novellák. Debrecen, 1903
Barangolások. Debrecen, 1904
A Kárász uraság kocája. Novellák. Budapest, 1904
A falusi zsidók. Novellák. Debrecen, 1906
Zúg a nádas. Regény. Debrecen, 1909
Pusztuló világ. Novellák. Budapest, 1912
Régi magyar élet. Novellák. Budapest, 1913
Naplemente. Novellák. Budapest, 1914
A fergetegből. Novellák. Budapest, 1917
Magyar sirató. Novellák. Budapest, 1925
Rejtelmes Alföld. Novellák. Budapest, 1926
Hortobágyi legendák. Novellák. Debrecen, 1928
Emlékezések a Hajdú földről; szerk. Darócziné Bordás Andrea; Móricz Pál Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény, Hajdúnánás, 2020

Albert Krisztián Karcagon élő, háromszoros Európa-bajnok preparátor, első önálló csontvázas kiállítását nyitják meg 2023. augusztus 24-én, csütörtökön, 16:30-kor a karcagi Győrffy István Nagykun Múzeumban. A kiállítás szeptember végéig lesz látható.
Krisztián a munkái mellett jó pár személyes tárgyat is kiállít, illetve a csontpreparálás folyamatát is igyekszik megosztani a nagyérdeművel.

Viharfelhőkkel búcsúzott a táborozóktól Szár 2023. augusztus 18-án, pénteken délután. Nekem is potyogtak a könnyeim, mert ez a négy nap ajándék volt számomra. Az Élni jó házban Edit és János olyan hangulatot teremtett 18 gyerek és hat felnőtt számára, ami ritka manapság.

Békés, barátságos, szeretetteljes légkörben teltek napjaink. Mintha valami puha fészekbe csöppentünk volna. Edit, ez a parányi asszony határozottan, hittel teli lélekkel irányította a csapatot. Nem parancsolt, nem követelt, nem kiabált, de minden gyermek hallgatott a szavára. Mindenki tegezte és mégis tiszteletteljesen viselkedtek vele.
A felnőttek - Edit barátai, ill. ismeretlen, vadidegen önkéntesek - szó nélkül kapcsolódtak be a tábor életébe. Kati és Zsuzsi, akik hétfőn, a kezdetektől ott voltak. Ágota és én kedden érkeztünk. Vera, aki minden nap ott volt pár órát. És Krisztina, aki szerdán csatakozott a csapathoz. A táborról Edit így adott hírt:
"Öröm van a szívemben, mert hála nektek, a sok-sok adományotoknak, ma elkezdődhet a Kárpátaljai és Egyszülős és Nagycsaládos gyerektáborunk! A mai ige: Szeressétek ti is a jövevényeket, mert egykor ti is azok voltatok Egyiptom földjén! (5.Móz. 10) És egy másik: Mert az ő alkotása vagyunk Krisztus Jézusban, akiket jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk. (Ef. 2:10) Ez megerősít abban, hogy Isten szándéka volt ez a tábor, és persze továbbra is szükség van imaháttérre, és persze, egy-egy tálca finom süti, vagy édes gyümölcs is mindig jól jön a mindig éhes gyerek szájnak.
Isten áldja meg bőkezűségeteket!"

És elkezdődött! Első napon egy fazekas segítségével pillanthattak be ezen ősi mesterség rejtelmeibe a táborlakók. Másnap a batikolást próbálhattuk ki. Először csomókat kötöttünk az általunk hozott pólókra, majd színt választottunk. Ki milyenre szeretné festeni azokat. Aztán beledobtuk a forró festékes vízbe és addig főztük, míg az összes festéket fel nem szívta az anyag. A végeredmény magáért beszél.

Délután az Élni jó ház kertjében lévő medencében frissülhettek fel a gyerekek. A vacsorát a település szélén lévő Kálvária dombon fogyasztottuk el.

Szerda délelőtt megérkezett Kata, aki Kovács Kata Milla szinésznő szinhaz.online/interju-kovacs-kata-millaval/és drámajátékokat játszott a gyerekekkel.

Este megint a Kálvárián terítettünk asztalt magunknak, majd a Tőkés testvérek anyukája jött el énekelni, dalt tanítani a tábortűz mellett. Ő Tőkés Veron, akinek van egy saját zenekara is, a Veron és András. www.youtube.com/@veronandras1573 

Csütörtökön Tatára utaztunk, ahol bebarangoltuk a Fényes tanösvényt. Finom lángost ebédeltünk és voltak, akik fürödtek is a tóban.

E napon Edittel még szappant is főztek az ezután érdeklődők. Este Verával és Virginnel együtt újra énekeltünk, s mivel hoztak több csörgő, zörgő zeneszerszámot mi is be tudtunk kapcsolódni, és mintegy valódi zenekar működtünk.

Pénteken, az utolsó nap miután össze csomagoltuk bőröndjeniket, hátizsákjainkat jött a nap fénypontja. Ebédre pizza készült. Ehhez a kemencét János befűtötte. A tésztát a gyerekek gyúrták, dagasztották felváltva a fateknőben. A nagyobb fiúk segítettek a fahasábokat behordani.

A pizzából természetesen egy morzsa sem maradt. Búcsúzóul pedig mindenki kapott kalácsot, haza vihette a kiválasztott szappanját és az általa készített és kiégetett kerámiáját.

Hálatelt szívvel, új barátokkal, élményekkel gazdagon tértünk haza az Élni jó házból www.facebook.com/elnijohaz. Köszönet Konkoly Editnek és férjének, Jánosnak, valamint a sok támogatónak, akik adományaikkal, jelenlétükkel lehetővé tették e tábor létrejöttét, megvalósulását. S végül: Istennek legyen hála!  (Írta és fényképezte: Csontos Gabriella)

Fotó: Gyöngy Enikő

Balogh János (Lonka, 1913. február 19. – Budapest, 2002. augusztus 15.) Kossuth- és Széchenyi-díjas zoológus, ökológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.
1913. február 19-én született a Máramaros vármegyei Lonkán. Szülei tanítók voltak. Édesapja elesett az első világháborúban, édesanyja elhunyt a spanyolnátha járványban, így 8 évesen az anyai nagyszüleihez került Túrkevére.[1] A negyedik osztály elvégzése után a kitűnően tanuló hadiárvát felvették a budapesti Protestáns Országos Árvaházba, ahonnan a legendás Budapest-Fasori Evangélikus Gimnáziumba íratták be. A Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem (a mai ELTE Természettudományi Kar) elvégzése után, 1935-ben, egyetemi doktorátust szerzett, majd 1937–1946 között a dr. Dudich Endre professzor által vezetett Állatrendszertani és Állatföldrajzi Tanszéken kezdte meg tevékenységét, eleinte mint fizetés nélküli gyakornok, majd tanársegéd, később adjunktus. 1944-ben habilitált. Ezután a Magyar Tudományos Akadémián dolgozott, majd 1951-ben tudományos kutatóként visszatért a tanszékre, ahol Talajzoológiai Kutatócsoport egyik alapítója és vezetője lett (1960–1980). Európai viszonylatban elsők között foglalkoztak az erdőtalajok szervesanyag dekompozíciójának zoogén faktoraival.

Életművének legjelentősebb eredménye ökológiai és zoocönológiai munkássága, elméleti kutatásainak szintéziseként megjelent két legfontosabb könyve:

A zoocönológia alapjai, Budapest 1953. és a Lebensgemeinschaften der Landtiere, Budapest-Berlin, 1958.
Az első magyar, a második európai viszonylatban alapvető kézikönyv, amellyel megalapozta a hazai zoocönológia és az életközösségek kutatásának helyes irányait, tisztázva, kikristályosítva a fontos fogalmakat, megismertetve e tudomány kutatási módszereivel is, nem véletlen, hogy még ma is sokat idézik.

1952-ben elnyerte a biológiai tudomány kandidátusa, majd két évre rá a biológiai tudomány doktora címet. 1965-ben már az MTA levelező tagja, és 1966-tól egyetemi tanár. 1973-ban lett az MTA rendes tagja. Az MTA Biológiai Osztályának alelnöke volt 1970–1973, majd elnöke 1973–1980 közt. 1985-ben az ELTE díszdoktorává avatta. Az Osztrák Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja lett 1986-ban.

Az oktatásban elsősorban az ökológia tantárgy megalapozásával vett részt, a biológus és a biológia-tanár szakos hallgatóknál, de örömmel jártak óráira az első éves földtudomány szakos hallgatók is, akik számára "A biológia alapjai" című tárgy keretében igyekezett a Föld fontos nagy ökológiai problémáira felhívni a figyelmet. Rámutatott a különböző természettudományi kutatások eredményei szintézisének szükségességére is. Rendkívül sokat olvasva, csodálatos érzékkel, hazánkban elsőnek mutatott rá azokra az összefüggésekre és problémákra, amelyek bolygónk múltbeli és jelenlegi működésével kapcsolatosak. Ő beszélt elsőként az egyetemi hallgatóknak például az oxigénes légkör abiotikus és biotikus evolúciótól függő alakulásának kapcsolatairól, a modern szemléletű kontinensvándorlás ökológiai hatásáról és zoológiai bizonyíthatóságáról. Kitűnő előadóképességgel rendelkezett, személyes élményeit is mindig beleszőtte a mondandóba, és lebilincselte a hallgatóságot. PhD-kurzusait még halálának évében is megtartotta.

1963-tól kezdve teljesült az ötvenéves professzor álma első ízben, amikor is mint a Magyar UNESCO Bizottság tagja, UNESCO támogatással először vezethetett egy talajzoológiai expedíciót Afrikába. Ezután ilyen támogatással, valamint kiterjedt nemzetközi kapcsolatai révén számos trópusi talajzoológiai expedíciót szervezett 1963–2001 között Afrikába, Dél-Amerikába, Ázsiába, Új-Guineába, Ausztráliába, Óceániába és Új-Kaledóniába.

Az utolsó három általa irányított trópusi expedíció (2000–2001 folyamán) az MTA és a Magyar Televízió együttes szervezésében a Seychelle-szigetek, Mauritius, Réunion, Gabon, São Tomé, Chile és Bolívia eső- és mohaerdeit, valamint paramo vegetációját célozta.

A kutatások rész szintéziseként két fontos könyve jelent meg:

Balogh J. and Balogh P. (1992): The Oribatid Genera of the World, I-II., valamint
Balogh J. and Balogh P. (2002): Identification keys to the Oribatid Mites of the Extra-Holarctic Regions, vols I.-II.
Az expedíciók gyűjtött anyagának feldolgozásából publikációk százai jelentek meg szerte a világon.

Szorosabb értelemben vett tudományos munkássága mellett minden alkalmat megragadott, élve a televízió, a rádió adta lehetőséggel, hogy felhívja a figyelmet az élő bolygónkat veszélyeztető problémákra (már 1971-ben, az elsők közt mutatott rá a felmelegedés veszélyére), az ökológiai törvényszerűségek figyelembevételének szükségességére, az erdők, a vizek, a levegő védelmére. Nem vetette meg, sőt felismerte a tudományos népszerűsítés rendkívüli fontosságát, ezért elfogadta az iskolák előadásokra való felkéréseket is. Rendkívül népszerű volt és igen elismert A napsugár nyomában című TV-filmsorozata, és sokan hallgatták szívesen a rádióban elhangzott érdekes előadás-sorozatait. Kiemelkedő ezen a téren a Duna-TV-ben bemutatott két sorozat: Lesz-e Holnap? és az Út a jövőnkbe tíz, illetve húsz részben. Ez utóbbit az Európai Napenergia Bizottság nemzetközi kitüntetésben részesítette. Beszéljünk a jövőnkről c. TV-előadásaival egészen haláláig szót emelt a „megsebzett bolygó”-ért.

Kutatói pályafutásának kezdete a Sas-hegyhez kötődik. 1930 és 1934 között tervszerű kutatásokat végzett a hegy pókfaunájának megismerésére. Eredményeiből született az 1935-ben nyomtatásban is megjelent doktori disszertációja, a „Sas-hegy pókfaunája”, mely egyike a legtöbbet idézett hazai zoológiai irodalmaknak. A Budai Sas-hegy Természetvédelmi Területen folyó pókkutatás számára a mai napig alapvető fontosságú mű.

Balogh János harmincas években végzett alapos kutatásai Budapesten a világon egyedülálló lehetőséget teremtettek. Az utódoknak módjuk van arra, hogy egy várossal körbeölelt „szigeten” időről időre összevessék az 1930-as évek és saját koruk pókfaunáját, és ennek alapján értékeljék a hegy természetmegőrző képességét.

2002. augusztus 15-én hunyt el. Sírja Túrkeve-Ecsegpusztán a Hortobágy-Berettyó töltésének tövében található, síremlékét Györfi Sándor szobrászművész faragta egy máramarosi sziklából.(Forrás: Wikipédia, Fotó: Thaler Tamás)

Fotó: Kálmán András